Foglalás
Bezár

„A bor és lányka” - koncert és borkóstoló Szarka Gyulával

2022. október 15., 19:00 Budapest 3000 Ft
A szőlő- és a bortermelésnek olyan régi évszázados hagyományai vannak a Kárpát-medencében, hogy természetes módon életformává, kultúrává csiszolódott.
Régen a borfogyasztás nem egyszerűen ivást jelentett, hanem férfitársaságok kötetlen együttlétét, események megtárgyalását, énekelt történetek meghallgatását, a barátkozás lehetőségét is. Az együtténeklésre pedig kitűnő alkalmat nyújtottak ezek a társaságok, ami mára már, nagy időzavarunkban szinte teljesen elveszett. Hogy ez valóban így volt, ékes bizonyíték erre népköltészetünk vagy Petőfi, Balassi, Csokonai, Gárdonyi bordalai.

Szarka Gyula a műsor anyagát ebből a kultúrkörből válogatta azzal a szándékkal, hogy a kitűnő magyar borhoz méltó irodalmi érték párosuljon.

„Ahogy a jó szőlőtermő földek évszázados kultúra eredményei, úgy a bor is akkor vidámítja az ember szívét, ha együttfogyasztása kultúrával átjárt tevékenység; a közösség emberies megnyilvánulásaival, tréfáival, barátkozással, szertartásossággal, művészettel valamiképpen egybekapcsolódik.“ (Dobszay)

jegyár: 3000Ft
jegyek kaphatók a jegy.hu oldalon és a szálloda recepcióján
Google Naptárhoz adás

Kapcsolódó ajánlataink az esemény időpontjában

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. Adatkezelési tájékoztató Rendben